Szeretettel üdvözlök mindenkit a Tömegoszlatási Taktikai Szimuláció Projekt blogján!
A Projekt célja legkésőbb március első felére egy olyan jól használható, informatív szimulációs rendszer kiépítése, ahol különböző helyzetekben letesztelhetőek az egyes tömegoszlatási vonatkozású stratégiák.
Mindenekelőtt, mivel a hatalom mostanában előszeretettel ért félre mindent, ami akár csak a legcsekélyebb mértékben is különbözik a saját ízlésétől, szeretném nagyon pontosan körvonalazni, hogy mi a célom ezzel a Projekttel. Pontosan tudom, hogy unalmasnak tűnhet hasonló kötelező tiszteletkörökkel rabolni az olvasó drága idejét, azonban a téma kényes jellege mindenképpen megköveteli a szándékaim pontos, és precíz kifejtését.
Szóval a kötelező tiszteletkör...
Erősen hiszek benne, hogy a magyar rendőrség 2006 szeptember 18-ai felkészületlensége nem kis részben a személyi állomány nem kellő alaposságú taktikai eligazításának volt köszönhető, a későbbiek során elért eredményeik pedig ennek a csorbának az utólagos kiküszöbölésére vezethetőek vissza. Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy még jelenleg is bőven akadnak csiszolandó mozdulatok a tömegoszlatások gyakorlatában, éppen ezért ezek kockázat nélküli feltérképezéséhez kiváló alap lehet egy megfelelően felépített taktikai szimulációs rendszer.
A másik oldalról persze megemlíthető lenne, hogy a rendőrség az én rendszerem nélkül is rendelkezik az állomány kiképzéséhez szükséges infrastruktúrával, és eszköztárral, így egy hasonló taktikai rendszer kizárólag a tüntetői oldal megsegítésére lehet alkalmas, azonban a hasonló érvelés azért nem állná meg a helyét, mert egy megfelelően felkészült rendőri erő bármilyen, vereségként értékelhető eredménye kizárólagosan a kiképzés különféle hiányosságaira vezethető vissza.
Elmondhatjuk tehát, hogy ha elméletben fel is tennénk annak a lehetőségét, miszerint a tervezett Projekt széleskörű funkcionalitását kihasználva az utcai ellenállók is rendbe szedhetik a soraikat, hogy ezáltal a korábbi, koordinálatlan tömegnél egy sokkalta összeszedettebb erő képét mutassák, érdemben ez a hatóság eredményes munkáját akkor sem szabadna, hogy akár csak a legcsekélyebb mértékben is hátráltassa, tekintve hogy a tömegoszlató csapatok elvárható alaposságú felkészítésének mindenképpen alkalmasnak kell lennie bármilyen, a szokásos utcai tiltakozások során előforduló cselekmények begyakorolt kezelésére.
Minekután pedig jómagam, a rendvédelmi szervek szakmaiságában töretlenül bízó állampolgárként nyilvánvalóan alapos okkal előlegezem meg a rendőrségnek azt a bizalmat, amivel magától értetődőnek tekintem, hogy az állomány kiképzése során az elvárható legnagyobb alapossággal járnak el, így rendíthetetlen meggyőződéssel élek abban az irányban, hogy a harci felkészültségeket méginkább tovább tökéletesítő bármilyen külső megoldás megalkotásával kizárólag kiemelkedően hasznos munkát lehetek képes végezni, mely hosszútávon minden magyar ember javát szolgálja.
Ugyanakkor, mivel tisztában vagyok vele, hogy híján vagyok azoknak a technikai lehetőségeknek, melyekkel kiszűrhetném a készülő rendszer azon felhasználóit, akik a legalitás keretein kívül eső szándékot dédelgetve kívánják felkészíteni magukat a rendvédelmi szervek elleni összecsapásra, ezért az ő irányukban ezennel azzal a jogi korlátozással élek, hogy határozottan MEGTILTOM számukra a rendszer használatát. Leszögezem, hogy minden egyes látogató csak és kizárólag törvényes célokra használhatja a Projekt során megvalósuló rendszert, azoktól pedig, akik esetlegesen bűncselekmények, vagy szabálysértések elkövetésére készülnek a közeljövő vonatkozásában, határozottan megvonom a készítés alatt álló alkalmazás bármely komponensének a használatának a jogát, illetve ezzel együtt jelen oldal olvasásához szükséges hozzájárulásomat. Az ilyen embernek azt tanácsolom, hogy inkább kapcsolja be a tévét, és nézze a Barátok Közt-öt, „akár az összes többi”.
A rendszert nem áll szándékomban túlbonyolítani, mert csak így garantálható a sebes iramú fejlesztés, és a szimulációs tesztek gyors lefutása, ezért a rendszer kezdeti szakaszában egyelőre nem számolok a különböző oldalakon bevethető kémiai fegyverek (rendőrség részéről könnygáz), vagy pirotechnikai eszközök (tüntetők részéről házi készítésű lángszóró) köztéri megjelenésének a hatásaival. Amennyiben az első fokozat sikeresen megvalósul, akkor ezek utólagosan, egyfajta extra kiegészítésként kerülnek majd csak kivitelezésre a rendszerben. Ugyanígy nem számolok a kövek, illetve a molotov-koktélok szerepével, tekintve, hogy ezek a valóságban csupán elképesztően csekély mértékben képesek befolyásolni egy utcai konfliktus kimenetelét, vagy akár csak az időtartamát.
Ellenben a barikádépítés, és a vízágyú szimulációja mindenképpen szerepel a terveim között, azonban kizárólag a második szakaszban, amikor már elfogadható színvonalú a közelharc (sorfal, és oszlató ék segítségével történő oszlatás) hatásainak hatékony algoritmizálása.
A könnyebb kezelhetőség kedvéért a rendszer az első verzióban nem lesz képes annak kezelésére, hogy egy adott szereplő éppen melyik irányba néz, tekintve, hogy egy tömeg viselkedésének a modellezésénél ez a legkevésbé sem érdekes, más szóval ez az egyes kísérleti tesztek végkifejletének szempontjából majdhogynem teljesen elhanyagolható szempont. Éppen ezért minden egyes embert egyszerűen egy kör alakú grafikai elem jelképez a képernyőn.
Vegyük csak sorba, milyen szereplők kerülnek bele a szimulációba...
Rendőrök
Rendőrből a legelső verzióban kétfélét különböztetünk meg.
Az egyetlen funkciója, hogy sorfalat álljon, illetve hogy szükség esetén utat nyisson a kiemelő osztagok szabad mozgásához. Sötétkék körrel jelöljük.
Feladatuk az oszlató ékbe rendeződött sorfal mögül kirohanva a hangadók elfogása, majd a sorfal mögé vonszolása. A szimulációban világoskék körrel jelöljük őket.
Tüntetők
Tüntetőkből a szimuláció első verziójában négyfélét különböztetünk meg.
Működése szerint nem riad vissza még attól se, hogy akár tevőlegesen is ellenálljon az oszlató rendőröknek. A kiemelő REBISZ-esekre súlyos veszélyt jelenthet, mert ha egyet három tüntető közre fog ebből a kategóriából, bántalmazni kezdik. A szimulációban vörös körrel jelöljük.
Viszonylag kevesen vannak, ám jelentőségük annál nagyobb. Ha ők nem fejtik ki a hatásukat, akkor a tömeg megfelelő koordináció híján igen hamar szétoszlik. A rendőrségi kiemelő osztagoknak az erőszakos támadók mellett elsősorban az ő begyűjtésük a feladatuk. Ezért a hangadók munkája során gondot jelent, hogy nem merészkedhetnek a rendőrsorfal közelébe, hátulról viszont problémát jelenthet számukra megfelelő hatást gyakorolni az első vonalban harcoló társaikra. Jelölésük zöld színű körrel történik.
Az oszlatás kezdete után is a helyszínen marad, de a rendőrök felé tevőleges ellenállást nem fejt ki. Jelentőségük abban van, hogy ha megfelelő számban tartózkodnak a helyszínen, a támadó tüntető egységek később érzék csak szükségét a visszavonulásnak. Sötét, okkersárga körrel jelöljük.
A tüntető tömeg azon része, aki az oszlatás kezdetén szinte rögtön elhagyja a helyszínt, és hazaindul. Az, hogy az oszlatás kezdete után milyen hamar tűnik el az oszlatás színhelyéről, elsősorban a rendőri intézkedés határozottságától, és mértékétől függ. Narancssárga körrel jelöljük.
Semleges szereplők
Olyan alakok, akik nincsenek elkötelezve egyik oldal felé sem, azonban oszlatás közben mindenképpen számolni kell velük.
Közvetlenül nem avatkoznak be az oszlatásba, azonban jelenlétükkel akaratlanul is képesek akadályozni akár a tüntetők akár a rendőrök mozgását. Általában mindig oda gyűlnek, ahol a leghevesebb bármelyik csapat aktivitása. Egyben a feloszlatandó tömeget is magukhoz vonzzák, ezért a rendőrök nem különösebben szeretik a jelenlétüket. Taktikai jelentőségük abban rejlik, hogy ha a tüntetők a rendőrsorfal elé engedik a sajtó képviselőit, akkor élő fedezékként használhatják őket. Jelölésük a szimuláció során citromsárga körrel történik.
A szimuláció menete:
A taktikai szimuláció abból áll, hogy megadunk néhány kezdeti paramétert (egyes csoportok nagysága, illetve a tömegen belüli arányuk), majd elhelyezzük őket a terepen, és végül elindítjuk a model futását.
A szimuláció lefutását a létszámarányok mellett elsősorban azok a mutatók befolyásolják, melyekkel a lélektani elszántság mértékét adtuk meg az egyes szereplőkhöz. Például, ha indokolatlanul merésznek állítjuk be a kiemelő REBISZ osztagok embereit, és ezért ők túlságosan mélyre hatolnak a tömegbe, akkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy megsérüljenek, mintha csak a sorfal szűkebb környezetére korlátoznánk a mozgásterüket.
Az egyes hatásokat, és a szereplők viselkedésének a paramétereit menet közben alakítom majd ki, ezért szívesen várok a kedves olvasóktól bármilyen konkrét tanácsot, ami életszerűbbé, és így használhatóbbá teheti a taktikai elemzőt.
Holnap már a működő rendszer első szárnypróbálgatásait is láthatjátok itt.
Addig is várom az észrevételeket mindenkitől.
By SoDI